Az első úszólecke

Nagy nap volt a szerdai nap. Benedek első úszóleckéjét tartották meg a Hód úszósuliban. Benedeket minél hamarabb szerettük volna úszóleckére vinni, s bár ebben a suliban három hónapos kortól részt lehetne venni az órákon, a nyári szünet miatt csak most tudtunk bejutni. Arra, hogy hétvégi órára bekerüljünk, esély sem volt, így szerdán az ebédidőben tartott tanfolyamra íratkoztunk be. A hely érdekessége, hogy itt nem egy hagyományosan üzemelő uszoda medencéjét használják az „edzésre”, hanem az itteni medence csak az oktatást szolgálja – csak a tanfolyamon résztvevő babák és a szülők léphetnek a medencébe. Remélem ez azt is jelenti, hogy tisztább a vize…

No, mivel munkából megyek, ezért az uszodánál találkoztunk. Gyors átöltözés, Ben kapott egy vízálló pelust és már mehettünk is ismerkedni a többiekkel. Igazi kiscsoportos foglalkozás volt, hat baba, a fele csapat már járt itt, hárman meg újak voltunk.

Először csak a medence szélére leültünk…

 …vártunk egy pár pillanatot, aztán merültünk a vízbe. 

Jópár gyakorlat volt, labdácskák összeszedése a víz felszínéről, „hátúszás”, körbenjárás. A legnehezebb feladat egy hullahopp karikából képzett kapu alatti átsuhanás volt, tudod, ahogy Bessenyei Péter repül át a Lánchíd alatt, mármint, amikor normálisan tartja a gépet, nem a feje tetején.   Mivel rögtön a tapasztalt játékosok után következtünk, én is szép nagy ívet leírva Ben arcát szépen a víz alá vittem, ami egy kicsit meglepődést okozott, nemcsak neki, hanem az oktatónak is, hiszen az újoncokkal csak a víz felett kellett volna elsuhanni. Sebaj, Benő túlélte, sírás sem lett belőle, csak kicsit meghökkent a dolgon. A karikás gyakorlat után viszont már kezdtek megjelenni a fáradtság jelei – ki tudna az első alkalommal több, mint 30 percet koncentrálni egy úszóleckén?  

Azt gondolom, hogy első alkalomnak teljesen megfelelt; hogy dicsekedjek – a lábmunkája pazar, ezt az oktató is megjegyezte, és bár az új környezet (fények, gyermekricsaj, babaszemmel mérhetetlen mennyiségű víz) néha jobban érdekelték, mint maguk a gyakorlatok, jól láthatóan élvezte az „edzést”. Jövő szerdán újrajövünk!

Kropi

Megosztás:
  • Facebook
  • Google Bookmarks
  • Google Buzz
  • Add to favorites
  • PDF
  • RSS
  • MySpace
This entry was posted in Baba, Sport. Bookmark the permalink.

Comments are closed.