(képek majd itt)
Honnan is kezdjem? Amikor több, mint 10 éve a lakodalmunkon tósztot „kellett” mondanom, akkor valami olyat hebegtem, hogy „Köszönöm mindenkinek, hogy eljött”, és (az esküvő és a lagzi megrendezésére gondolva) reméltem, hogy sok hasonlóan sikeres közös projektünk lesz még Ágival. No, egy Melbourne-Magyarország hazalátogatás megszervezése is felfogható projektként, főleg azt figyelembe véve, hogy az eddigi hazalátogatásokhoz képest jópár feltétel megváltozott.
Ugyebár a tavalyi év Benedekre való várakozással és kicsi fiunk megérkezésével telt, úgyhogy adta magát, hogy ha valamikor legközelebb hazalátogatunk, akkor azt akkor, amikor Ági még nem ment vissza dolgozni a szülési szabadságról, és Benedek már képes egy ilyen (repülő)utat könnyedén teljesíteni. Egyéb figyelembe veendő körülmények: szép időben szerettünk volna Magyarországon lenni, hiszen eddig sem igazán hiányoltuk a hógolyózást, minél több időt szerettünk volna a családdal és a barátokkal tölteni, de az egyetemről mégsem akartam túl sokat hiányozni. Hát, valahogy így jött ki a húsvét körüli időszak, amit már jó előre (még Benedek érkezése előtt) leegyeztettem a főnökömmel, aki akkor semmi akadályt nem látott az út előtt. (Csak halkan jegyzem meg, szerencsére a válság sem szólt közbe.)
A repjegy kiválasztása, lefoglalása komoly fejfájást okozott, hiszen kettő felnőtt és egy csecsemő jegyről kellett gondoskodni úgy, hogy visszafelé (Mo-Au) Ági édesanyja jegyét is ugyanarra a járatokra foglaljuk, mindez persze a legkedvezőbb kombinációban. (Abba már ne is menjünk bele, hogy egy rahedli MALÉV és QANTAS pontom van, amit jó lett volna felhasználni, de végül ebből semmi sem lett, mivel jobb ajánlatot kaptunk kp-ért, mintha elszórtuk volna a pontokat.)
A választás végül a (2007-ből) már ismert Emirates légitársaságra esett, ami minden feltételnek tökéletesen megfelelt, és mindamellett a legolcsóbbnak is bizonyult, merthogy egy új éjszakai járatukat akciózták. Biztonsági játékosként mindenképpen szerettem volna, hogy megálljunk valahol, hogy amennyiben Bendő a huszonegynehány órás repülőúton hanyagolná az alvást, akkor legyen lehetőségünk egy kicsit megpihenni, így egy teljes napot Dubai-ban töltöttünk hazafelé menet.
Mennyit tudok rizsázni? No, mindegy is, a lényeg, hogy mire kell figyelni egy fél éves gyermek utazásánál:
-lehetőség van mózeskosarat kérni a légitársaságtól, amit a felszállás befejezése utáni és a leszállás megkezdése előtti időszak alatt lehet használni – természetesen repjegyfoglaláskor jelezni kell (költsége nincs), de mivel a szerkezetet csak az első sor előtt lehet a falra rögzíteni, csak korlátozott számban érhető el
-a mózeskosarat max. 2 éves korig, vagy 11 kg-os testsúlyig lehet használni (illetve figyelembe kell venni, hogy 74 cm hosszú, de majd erről később)
-a csecsemő repjegyéért nem kell fizetni, csak az illeték egy részét kellett kiperkálni, ami az Emirates esetén bagó, szóval itt is ők nyertek
-mivel ausztrál állampolgárként nem kell vízum az Egyesült Arab Emirátusokban, így ez nekünk nem jelentett költséget (egyébként magyar állampolgároknak 100 USD a vízum plusz a vízum ügyintézés, amit a Dubai reptéren is meg lehet szerezni, de erről is majd később)
-a felnőtt jeggyel 20 kg, csecsemő jeggyel pedig 10 kg csomagot lehet szállítani, plusz fejenként egy kézipoggyász felvihető (elméletileg maximum 7 kg)
-egy összecsukható babakocsi (sőt, akár az autósülés is) ingyenesen szállítható, közvetlenül a gépbe való beszálláskor kell odaadni, szóval a repülés megkezdése előtti két órában is veled lehet
-a (Dubai) reptéren vannak ingyenesen használható babakocsik, amelyeket a reptér több pontján fel lehet venni, és persze a kijáratnál vagy a gépbe szálláskor ott lehet hagyni
-mivel Bendő anyatejes, ezért a bébiétellel sem kellett foglalkoznunk, egyébként meg a gépen lehetett kérni a babáknak is kaját.
Előzetesen ennyi mindent kellett figyelembe venni. Az úticél Bécs volt, merthogy szombathelyi kezdéssel az tűnt logikusabbnak. A repülő hajnali három órakor indult, ami talán gonosznak tűnik, de biztosította, hogy kicsi fiúnk tutira alszik, amint felszálltunk. Mivel a légitársaság honlapján be lehetett csekkolni indulás előtt 24 órával, elég volt 90 perccel felszállás előtt megjelenni a reptéren, ahol külön pultnál fogadták a netes generációt. Persze féltünk, hogy mi lesz a 60 kilónyi bőrőndökkel (10 kg túlsúlyért igencsak borsos árat kérhetnek ha szőröznek), meg a a három kézipoggyász helyett 4 hátizsák volt nálunk, de vagy Bendő vette őket le a lábukról, vagy az apja, a csomagokat simán átengedték, a hátizsákokat meg mégcsak meg sem mérték.
A helyünk egész jó volt, még a fal és a lábunk között is volt annyi hely, hogy Benő a kis pokrócán néha forogni-hemperegni tudott. Miért raktuk le a földre – éppen 74 centi volt kicsi fiúnk, és egy 74 centiméteres mózeskosár nem alkalmas komolyabb nyújtózkodásra… A kaja fennséges volt, nem véletlenül díjnyertes a konyhájuk. A filmválasztékról pedig nem lehet máshogy, csak szuperlatívuszokban beszélni, hiszen több mint 600 film közül lehet választani, plusz még ott vannak a zenés adók, vagy az angol TOP40 lista – 1964-es évtől kezdve minden év külön hallgatható. Ha ez sem lenne elég a saját USB-s memóriakulcsodon lévő zenét is hallgathatod. A filmre visszatérve, a „kötelező” hollywoodi filmek mellett rengeteg egyéb filmet találtam, említést érdemelnek mondjuk az indiai filmek, csak azokból 25 volt!Az utazás első szakasza 14 órás volt, de mivel helyi idő szerint délelőtt 10-re értünk Dubaiba (és így szinte végig sötét volt a gépen) Benedek nagyon jól aludt. Amikor felébredt (merthogy nem egy huzamban alszik ám őkelme) körülnézett, és azt gondolta magában: „Aha, sötét van és a többiek is alszanak, akkor én is átfordulok a másik oldalam és tovább húzom a lóbőrt!”.
Szóval minden a legnagyobb rendben ment, talán egy kisgyerek volt még a gépen, de szerencsére ő sem zavarta Benő álmát.
Dubaiban a legutóbbi találkozás óta átadták a hármas terminált, ami mindannyiunkat ledöbbentett. Igaz, hogy sokan mentek a tranzitba amikor megérkeztünk, de valahogy a 300 fős gép utasai úgy elvesztek a monumentális folyosókon, csarnokokban, mintha egyedül lettünk volna a reptéren. Hatalmas üvegliftekkel lehet az emeletek között közlekedni, a távolságok megtételétmozgójárdák segítik és mindenhol rend és csillogás. A csomagokat hamar megkaptuk, és jelentkeztünk a légitársaság pultjánál, ahol az ajándék-szállásra induló buszokkal foglalkoztak. Mivel délelőtt 10-re érkeztünk és következő nap ugyanebben az időben repültünk tovább az Emirates biztosított ingyenes szállást mindhármunknak egy közeli négy csillagos hotelben (értsd ezalatt, hogy másfél kilométerre fekszik a reptértől). A szálláson túl teljes ellátást kaptunk, ami természetesen megintcsak ingyenes volt (ebéd, uzsonna, vacsora, reggeli). A buszra kb. negyed órát kellett várni, valószínűleg mindkét irányban összevárja az utasokat, dehát ezt még el lehet viselni…
Délelőtt 11-kor a szállodában voltunk, Benőt szopi után lefektettük a babaágyba, a bébimonitort bekapcsoltuk, hogy halljuk ha sírna, és irány a szálloda étterme, ahol svédasztalos ebéd várt minden hasonló átszálló utast.
Ebéd után még egy alvás is belefért, aztán délután ötre bejelentkeztünk egy buszos városnéző túrára, ahol jópár szép épületet megtekinthettünk, például messziről a Burj Dubai-t, a világ legmagasabb épületét…
…és természetesen a Burj al-Arab (1000 hely) sem maradt ki (persze csak kívülről).
A Dubai múzeumban a város történetéről, fejlődéséről és a nagyratörő tervekről kaptunk sok érdekes infót…
… de itt elbúcsúztunk a csoporttól és taxival visszamentünk a szállóba, mert Benő eddig bírta, és úgy gondoltuk, hogy az aranypiac meglátogatásához képest most fontosabb lenne pihenni. Azért van még egy érdekesség, amit most megmutatnék, ez pedig a légkondis buszmegállókról készített felvétel.
Mivel nyáron néha 50 fokot is elér a hőmérséklet miközben a páratartalom 80% felett van, az a döntés született, hogy városszerte átépítik a buszmegállókat az itt látható légkondis verzióra…
Másnap reggel mikor meghallottuk, hogy 5,5 óra a repülés hátralevő része csak nevettünk, hogy ugyanmár, ez tuti sima ügy. Nem úgy Benő! Illetve lehet, hogy ő is nevetett magában, hogy „ti terveztek, de én nevetek”, szóval szinte egy percet sem aludt, hiszen világos volt, és minden olyan érdekes, meg egy csomó kisgyerek is volt ezen a járaton, akik közül valaki biztos sírt vagy nevetett amikor éppen elaludt volna a kicsi gézengúzunk.
Bécsbe aztán kora délután érkeztünk, ahol megintcsak megismertük, hogy ugyanazon helyiség egyik asztala hogyan lehet dohányzó, míg a következő nem – őszintén mindig mellbevág ez a cigis dolog, merthogy itt van, hogy hónapokig nem találkozok cigarettázó emberrel, legalábbis nem fújják a képembe a füstöt. No, de ne legyek negatív ’biznisz analiszt’, ahogy Lacka mondaná. Az útlevél ellenőrzésen az ausztrál útleveleket mutattuk, csak azért, hogy ne kelljen magyarázkodni, hogy mit keres két magyar egy ausztrál csecsemővel, mivelhogy Benőnek még nem intéztük a magyarosítását (papíron ő még most is „csak” ausztrál). A reptéren a nővérkém és a sofőrünk várt, egy kis kirakós játék után azért sikerült beapplikálnunk minden csomagot a kocsiba, igaz egy „újradob” kártyát kellett húznunk, mivel a sorompó a parkolókártya kifizetése után nem engedett ki minket a reptéri parkolóból, lévén szerinte túl sok időt töltöttünk a pakolással. A Bécs-Szombathely út nem tartogatott meglepetéseket két óra alatt már a szülővárosomban voltunk. Folyt köv…
Kropi
