A munkásév vége

Holnap már játszós ruhában jövök melóba, merthogy „Break-up Day” lesz, ami az utolsó munkanap az évben, és amikor az évzáró bulit rendezik meg (most éppen tevegelés lesz a fő attrakció). Igazából nem is ez a „fehér asztalos” buli, merthogy az a múlt hétvégén volt, amikor a cég kibérelte a Melbourne Aquariumot és egy finom vacsorával megünnepeltük a 2011-es évet, ami (megintcsak) kiemelkedő volt a cég számára (mármint bevétel és várhatóan eredményesség tekintetében).

De most nem is a bulikról szeretnék írni, hanem egy kicsit összeszedni, hogyan telt az első „Six Sigmás” évem. Utoljára júniusban írtam a munkáról, így tényleg érett már ez a bejegyzés. A második projektem – a brisbane-i, ahol az anyagellátó rendszer javítása volt a cél, tudod, ahol a FPFR-et számolgattam -, sikeresen lezártam, és a várakozásoknak megfelelően javult a folyamat, az a bizonyos mutató pedig több, mint 7%-ot nőtt.

A harmadik projektemet, amiben – minő meglepetés – egy másik telephely anyagfolyamatainak az újratervezése volt a feladat, ugyancsak sikerült lezárni a tervezett módosítások bevezetére után. (Számomra) a projekt második percében kiderült, hogy nem lesz elég csak az anyagellátási folyamatokat újratervezni és dokumentálni, hozzá kell nyúlni a gyártáshoz is (a tervezésről kezdve a jelentésekig). Ez a meló nem olyan „A-ból érjünk el B-be” típusú projekt volt, hanem a kicsit nagyobb szabadságot jelentő újratervezés (Redesign) projekt. A feladathoz tartozott a folyamat teljes dokumentálása, ami olyan jól sikerült, hogy a főnököm szerint ő még nem látott ilyen folyamat-dokumentálást ebben a régióban. A saláta-folyamatleírás – ami csak az összefoglaló szintű folyamatleírásokat tartalamazza a hivatkozásokkal együtt a részletes használati utasításokra – 59 oldalasra sikerült, míg a teljes anyag egy teljes dossziét tesz ki. Az éles indulás óta a mutatószámok is jelentősen javultak, ami azért is fontos, mert eddig csak a  problémák bekövetkezése utáni magyarázkodás volt, most meg már előre lehet látni az ellátási lánc láncszemeiben rejlő kockázatokat, és így előre lehet tenni lépéseket az elkerülésükért.

Ezek voltak a projektek, amelyekről már írtam, illetve van még egy. A volt főnökömnek – aki közben egy szinttel feljebb lépett a ranglétrán és nagyrégiós  IT igazgató lett (ami az Uraltól keletre fekvő területeket jelenti Új-Zélandig) -, volt egy six sigma projektje, aminek én voltam a szponzora. Még az IT-s múltamból jött a dolog, ez a projekt azt a folyamatot célozta meg javítani, amelyben a leányvállalatok az adattárolásért egymás felé számláznak. A projekt célokat sikerült teljesíteni, egy elemző eszközt építettünk közösen, amely „kidobja” a (nagyobb) számlázási hibákat, így növelve az esélyét annak, hogy a hibákat még ugyanabban a számlázási időszakban kijavítsák. Mivel a projekt sikeresen lezárult, és ez volt az első projekt, ahol én voltam a projekt szponzor, az ezért járó oklevelet is megkaptam, így már „Certified Six Sigma Sponsor” lettem. Kis lépés az emberiségnek, de nagy lépés nekem, lévén, hogy sosem volt közvetlen beosztottam és valahogy ezt a vonalat is erősíteni kell…       

Ha azt gondolod, hogy itt vége a projektek sorának, akkor tévedsz. Kettő másik projektet kezdtem el nem régen, nagyban hasonlítanak egymáshoz a célokat és módszereket figyelembe véve. Mindkettőnél a meglévő jelentéseket kell egységes rendszerbe foglalni, az egyik a garanciális munkákról szól, a másik a főleg a Movex gyártási moduljából kinyert adatokról. Meg kell érteni milyen jelentések, listák vannak jelenleg, illetve mennyire ismertek ezek a felhasználók körében. Meg persze milyen jelentések készülnek automatikusan, mit készülnek valakik által  és milyen riportok hiányoznak? Persze ha megvan a válasz, akkor már csak „össze kell dobni” a jelentéseket (persze a specifikációk megírása és a megfelelő adatkinyerés után). Ezek a projektek az IT-s múltamból jönnek, úgyhogy most igazából elememben vagyok.

Az oktatásban való részvétel természetesen folytatódik, továbbra is magam választhatom meg, melyik oktatásokat akarom leadni, de úgy gondoltam, magamnak is azzal segítek, ha mindig más modult választok, és így szép folyamatosan én is átismétlem a lassan öt éve tanultakat.

Az osztályon egyébként kis „fennforgás” történt. A jelenlegi főnököm (is) feljebb lépett egy szinttel, és feketeöves mesterből nagyrégiós minőségellenőrzési igazgató lett. A kolléganőm – aki a másik feketeöves six sigmás volt – vette át az ő helyét, így most az a furcsa helyzet állt elő, hogy a projektekkel kapcsolatban az új feketeöves mesternek kell prezentálnom, de a szervezeti struktúra módosítása miatt a közvetlen főnököm megmaradt, ergó a munkámat ő minősíti. A másik feketeöves pozicióra egyelőre nem sikerült megtalálni a megfelelő embert, így most egyedül töltöm be a „régió legjobb állása” címet.  

Hát ennyi. Élvezem, hogy megtervezem és végrehajtom a projekteket, amit az igazgató tanács ad. Nemcsak a régiós felső vezetéssel egyre jobb a viszonyom – lévén, hogy látják a projektekben szállított megoldásokat -, hanem a projektek révén jópár középvezetővel dolgozom együtt, ami jó munkakapcsolatok kialakításához vezet. Az újabb és újabb projektekkel sikerül eddig nem ismert területeket megismernem, továbbra is vallom, hogy a tanulással nem lehet leállni, mert aki későn kel, azt ott hagyja a déli busz.

Kropi